2009. július 15., szerda

Július 1-el megkezdődött a szarkák szezonja



Megkezdtük a szarkák vadászatát. Ez a rendkivül jó lősportot nyújtó agyafúrt madár hazánk alföldi jellegű területein mindenütt megtalálható, mára azonban már megtalálható a nagyobb városok parkjaiban, kertvárosi részein is. Nyilt területeken él, táplálékát főként rovarok, lábas hüllők, kétéltűek, rágcsálók és - sajnálatunkra - haszon- és énekes madaraink szaporulata, tojásai, valamint akár az óvatlan nyúlfik is képezhetik.Éppen ezért a vadászok között nem éppen közkedvelt madárról beszélünk, de ugyanigy nem kedvelik a tanyákon élők sem, hiszen agyonveri az őrizetlenül hagyott csibéket, rucát, kislibát is. Megfigyelték dögevését is.
Állománya Magyarországon stabil, a Magyar Madártani Egyesület Monitoring Központja szerint 89.000 párt tartanak nyilván, ami egyre növekszik. Az MME közlése szerint az állomány nem növekszik (jó minőségű monitoringra támaszkodva), ennek azonban némileg ellentmondanak a tapaszatalatok, hiszen a populáció természetes ellenséggel nemigen rendelkezik, a vadászok pedig egyre inkább elhanyagolták az utóbbi időben a gyéritését. Jó darabig a "dúvad" kategóriában volt megtalálható, ami azt jelentette, hogy egész évben korlátozás nélkül elejthető volt. Egy időben gyéritésére használatos volt az ún. "F1-es tojás", amely egy speciálisan varjúfélékre kifejlesztett méreggel volt injektálva. Ennek gyártója azonban beszüntette tevékenységét, igy mára ez a módszer nem hozzáférhető. Újabban "Larssen-csapdákkal" oldják meg a kora-tavaszi időszakban a szarkák számának apasztását, egész jó "piaca" lett ennek következtében az élő szarkának. A módszer lényege, hogy egy ládacsapdába egy élő állatot tesznek, amely jelenlétével ingerli a költési időszakban territoriális viselkedést mutató szarkát. A ládacsapda önműködő, de ügyelni kell a naponta történő ellenőrzésre,árnyékban való elhelyezésre, hiszen embertelenség azállatokat a napon szenvedni hagyni étlen szomjan. Lényeges, hogy ez a módszer a szarka vadászati idényén kivül történik, igy a szakhatóságtól mindenképpen engedélyt kell kérni folytatására, persze a megfelelő indokokkal alátámasztva.
Mivel területünkön a szarka állománynagysága egyelőre nem indokolta a szakhatóságtól történő külön engedély megkérését az idényen kivüli állományapasztásra, igy számunkra most érkezett el a szarkák állományapasztásának ideje. Erre a legjobb esélyünk a kora esti órákban van, mikor már a beszállófákon a madarak elfogalták az éjjeli helyüket. Fontos, hogy minél csendesebbn, minél észrevétlenebbül közelitsük meg őket, mivel a szarka rendkivül "szemfüles" madár, ráadásul roppant tanulékony is, igy gyorsan megtanulja elkerülni a vadászt. Ezért is nincs sok esélyünk a nappali órákban.
Fent emlitett módszeren kivül lehetőségünk van még a madárlesre is a beszállófák környékén, illetve egy darabig - tanulékonyságából kifolyólag - műuhuval történő vadászatára is, ami egy roppant szórakoztató, de nehéz vadászati mód. Lehetséges még az elejtés az egércincogás utánzásával is, de ilyankor a vadásznak roppant jól el kell bújnia.


Mindent egybevetve a szarka vadászata szórakoztató, rendkivül jó lősportot nyújt, ugyanakkor apróvadállományunkra is jótékony hatással lehet fegyverrel történő gyéritése.
Jó vadászatot!

3 megjegyzés:

  1. Hihetetlen hogy még a szarkákra is vadásztok... ez undorító...:(

    VálaszTörlés
  2. Ha minden reggel a hangjukra ébrednél,te is vadásznád! És én még állatvédő vagyok,utálom a vadászatot, erre varjál gombot! ;)

    VálaszTörlés
  3. Engem nagyon nem hat meg hogy "sajnálják" egyesek ezeket a randalírozókat.
    (Nahira írta hogy undorító...)

    Az nem undorító, amikor egy szelíd Örvös galamb pár már 3. éve fészkel itt a házunk melletti nagy fán és mindíg amikor megnőnek a fiókáik nagyra akkor ezek hajnalok hajnalán agyonverik a fiókákat és szétcsócsálják? Egy másik Blogból is idéznék:
    #2 - jimmy71 - 2009-07-27 22:21:11
    Nem tudom kedvelni a szarkát. Három nap alatt eltűnt 16 kiskacsánk, de csak később derült ki (a szomszéd látta), hogy a szarka vitte el. Megteszek mindent, hogy ez még egyszer ne forduljon elő.
    #1 - brusi - 2009-06-30 22:33:14
    Bizony sok igazságtalanság van az életben, kedves Abydos! Az egyik ilyen szerintem is az, hogy szarkák "randalíroznak"a környékünkön. Van a kertünkben egy magas fenyőfa. Kedvenc helye volt egy fekete rigónak. Na őt szívesen hallgattuk, de mióta megjelentek a szarkák, nincs rigó, nincs gerle, de még verebek se. Kihal a terep, ha megjelennek. Öten vannak, és folyamatosan "veszekszenek". Ahogy lejjebb olvastam, ugyanazt tudom igazolni, hajnalban kezdik a ricsajt. Nem tudom védett madár-e, mert szívem szerint "levadásznám" őket. Petinek teljesen igaza van!!

    ------
    Nos én meg az énekes madarainkat védem tűzzel vassal. A szemem láttára ették ki egy fiatal söndisznónak a szemeit, és 3 kis rigó fiókár loptak el a szomszétos fáról a szemem láttára.
    Jól lövök általános iskolás koromban 4. osztályos koromban iskola első voltam kégfegyver lövészet sportban. Kiskorom óta lövök hobbiszerűen . És van egy Szuper profi Szlávia Légpuskánk. :))))))
    Fegyvervizsgám van és mivel fegyveres szolgálatot végzek 3 havonta kötelező lőgyakorlat. A többit képzeld el. :D
    Szarka még nem úszta meg szárazom . Idejönnek hajnalban és ricsajoznak ez is már elegendő indok. De az én idős apám sírvafakadt amikor felmászott egyedül a fájára és a fészekben csak a galambjának a zuzáját találta semmi mást. Ezk után ha jön 5 szarka 2 a mi kukánkban landol. ennyi.

    VálaszTörlés