2009. augusztus 17., hétfő

Aranysakál esett Szankon




Az első aranysakál (Canis aureus)



Augusztus elején érdekes vad került egy vadászunk elé. Elmondása szerint a vad a kora esti órákban többedmagával jelent meg az általa etetett szóró mellett, ahová az előző napokban elejtett borz zsigereit - rókalövés céljából - elásta. A puskavégre került példány juvenilis korú. tehát fiatal egyed volt, nem titok, hogy csak a lövést követően derült ki, hogy aranysakál fekszik a pontosan leadott lövés után.





Az első a területünkön

Az aranysakál hazánkban megtalálható volt még az 19. század végén is, állandó fajként a mocsarak, nagyobb kiterjedésű rétek, ártéri erdők faunaelemeként. A 20. században történt folyószabályozások és nagymértékű térhóditása a kultúrnövényeknek hátányosan érintette a fajt, aminek következtében egy időre el is tűnt a mai Magyarország területéről. Újbóli megtelepedésére az első bizonyiték 1997-ben került kézre egy elejtett állat képében. Az utóbbi időkben felkerült a vadászható fajok listájára, idényben vadászható, nem egész évben.

Tápláléka főként rágcsálókból, madárfiókákból, nagyobb testű rovarokból áll. Ennek némileg ellentmondanak egyes tapasztalatok, mely szerint azokon aterületeken, ahol megjelent a sakál, ott jelentős mértékben csökkent az őz-létszám, sőt érezhető mértékben megnőtt az elejtett őzek testtőmege. Tehát talán - ez csak feltételezés - pozitiv hatással van kissé az őzállományunkra, hiszen, mintegy természetes szelektorként, kiválogathatja a gyengébb, esetleg beteg egyedeket. Egészséges nagyvad fogyasztására utaló jeleket, magatartást még ezidáig nem tapasztaltunk. Fontos tudni, hogy az aranysakál akár falkában is vadászhat, azonban ezt Bács-Kiskun megyében még nem volt alkalmunk megtapasztalni (ellentétben egyes Somogy megyei tapasztalatokkal, amelyekre eddig filmes, vagy fényképes bizonyiték még szintén nincs). Somogy megyében magam is tapasztaltam, hogy az állatok elfoglalják a nagyobb kukorica és napraforgótáblákat, itt aztán csak azok levágása után kerülhet teritékre.

Somogyban, jellegzetes élőhelyen egy kölyök


Jelenlegi helyzetünket tekintve aranysakál szempontból, annak megjelenése nem volt váratlan, hiszen a környékbeli vadásztársaságok már rendszeresen figyeltek meg, ejtettek el ebből a vadfajból. Nálunk először kétévvel ezelőtt hallottuk az igen jellegzetes hangot, majd idén januárban már szem elé is került egy szórón, meglepő módon egészen a faluhoz közel. Akkor ugyan nem sikerült elejteni, ám mostanra a sakál jelenléte nem megkérdőjelezhető nálunk, hiszen az elejtett kölyöknek minden bizonnyal vannak testvérei, és természetesen anyja és apja is. Érdekességként megemlithető továbbá, hogy az elejtő már egy ideje arról panaszkodott, hogy a szóróját nem járja semmi - még őz sem - , igy már azon gondolkodott, hogy másik helyre telepiti az általa üzemeltetett vadgazdálkodási berendezést. Mivel ezt halogatta, ám továbbra is rendszeresen kijárt vadászni, elejtette élete első aranysakálját. További "pikantériája" a dolognak, hogy az elejtőt senki nem tudta avatni, mivel vadászati közösségünkben senki nem ejtett ,még ilyen vadat.

Összegezve: Néha talán megéri egy kicsit húzni-halasztani az áthelyezéseket és beigazolódott a régi közmondás is: "A remény hal meg utoljára".

Ezúton is gratulálunk a szerncsés elejtőnek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése